Mit jelent a konzerváló fogászat?

A konzerváló fogászat a fogászati kezelések közt az egyik legfontosabb terület, hiszen minden olyan kezelést magába foglal, mely a meglévő fogak egészségének megőrzésére, illetve azok javítására irányul. Feladata a megelőzés, a fájdalom csökkentése, a fogak esztétikájának javítása, valamint a rágóképesség helyreállítása. A konzerváló fogászati kezelések közé tartozik a fogtömés, a gyökérkezelés, a fogkő eltávolítás, az inlay/onlay készítés, a barázdazárás, illetve egyéb esztétikai fogászati kezelések is.

Fogtömés
A lyukas, szuvas fogak kezelésére a fogtömés jelentheti a megfelelő kezelést. A szuvas részt először mindenképp el kell távolítani, s ezután kerülhet sor a fogtömésre. A fogtömés során többféle anyag is használható. A legrégebbi anyag az amalgám, ami higanyból, ezüstből, ónból, cinkből és rézből áll, azonban napjainkban már nem igen alkalmazzák. Általában összetett gyantát használnak a fogtömés során, mely színben megegyezik a fogak színével, így szinte láthatatlan. Emellett létezik porcelán fogtömés is, ami drágább, viszont nem színeződik el.

Inlay, onlay
Nagyobb méretű szuvasodás esetén fogbetétet lehet alkalmazni, melynek fajtái az inlay és az onlay. A fogbetétet fogtechnikusok készítik el, előzetes lenyomat alapján, így tökéletesen illeszkedik. Az inlay és az onlay közt az a különbség, hogy az onlay fogbetétet nagyobb kiterjedésű lyukak esetén alkalmazzák, amikor a teljes rágófelületet kell befedni. Ilyenkor a fog károsodása túl nagyméretű ahhoz, hogy inlay tömést használjanak.

Gyökérkezelés
A gyökérkezelés az egyik legelterjedtebb konzerváló fogászati kezelés. Akkor kell alkalmazni, ha a szuvas fogban lévő baktériumok bejutnak a fogbélbe, ezzel gyulladást okozva. Ilyenkor a gyökércsatornába és annak falába kerülnek a baktériumok, a fogbél szövetei begyulladnak, mely erős és lüktető fájdalommal jár. A gyökérkezelés során a fogorvos mindent eltávolít, ami a fogbélüregben van, minden ideget, kötőszövetet, illetve eret, mely után egy ideiglenes gyógyszeres tömőanyagot tesz be a helyére. Miután a gyulladás megszűnt, tartós fogtömésre cseréli ki az ideiglenes tömést.

Fogkő eltávolítás
A fogkő eltávolítás során a fogakon lévő fogkövet távolítják el. A fogkő a fogak felszínén megtapadt lepedék mineralizációja miatt alakul ki, az íny alatt és felett egyaránt. A fogkövek felszínén nagy mennyiségben halmozódnak fel baktériumok, melyeket nem lehet maradéktalanul eltávolítani a fogmosás során. Mivel a fogkő komoly veszélyt jelenthet a fogágy számára, s otthoni szájápolás útján nem lehet megszabadulni tőle, ajánlatos rendszeresen ellenőriztetni fogorvossal, szükség esetén pedig eltávolíttatni azt. A fogorvos a megfelelő orvosi eszközökkel távolítja el a fogkövet, anélkül, hogy megsértené a fogakat vagy a fogínyt.

Barázdazárás
A barázdazárás egy teljesen fájdalommentes fogászati beavatkozás, melyet a gyermekkori fogszuvasodás megelőzése érdekében alkalmaznak, maradó és tejfogak esetén egyaránt. A beavatkozás során az őrlőfogak rágófelszínén egy speciális anyaggal vékony réteget képeznek a fogorvosok, mellyel megakadályozható az ételmaradékok és baktériumok bejutása a rések mélyére.

Amennyiben fogászatot keres az 5. kerületben nézze meg oldalunkon található fogászatok, fogorvosok szolgáltatásait  erre a linkre kattintva.

CSiGa PlÁzA

Közösségi modul

Legkeresettebb

  • Klímaszerelés 5. kerület, klíma...Leírás: Klímaszereléssel foglalkozó céget keres az 5. kerület környékén, aki a klíma javítás mellett vállalja a meglévő klíma karbantartását is Belvárosi lakásában? Akkor keressen minket, hisz a klímaszerelés terén, nagy szakmai tapasztalattal rendelkezünk, hisz ...
  • Nyelvoktatás Belváros,...Leírás: Belvárosi nyelviskolánk már sok éve folytatja nyelvoktatási tevékenységét, szeretettel várjuk az 5. kerületből is tanulóinkat. Nyelvstúdiónkban nem csak a nyelvet tanítják nyelvtanáraink, hanem az adott ország hangulatát is megidézik, segítenek közelebb k ...
  • Lipolézeres alakformálás 5....Leírás: Várjuk a szépülni vágyó vendégeket a belvárosból is szépségszalonunkba! Ha szeretne intenzív zsírbontás, karcsúsítást, cellulit csökkentést, bőrfeszesítést vagy anyagcsere serkentést fájdalommentesen, mégis hatékonyan elérni, akkor próbálja ki lipolézeres ...
  • Egészségi állapotfelmérés...Leírás: Mint kineziológus és természetgyógyász hoztam létre a gyermekgyógyászként és homeopátiás orvosként praktizáló munkatársammal az Egész ...
  • Diabetológus Belváros, nefrológus...Leírás: Diabetológust keres a Belvárosban? Szeretettel várom az 5. kerületből érkező pácienseimet nefrológus szakorvosként is magánrendelésemen. Diabetológusként foglalkozom inzulinrezisztens betegek kezelésével, testsúlycsökkentési programokkal, valamint az 1-es ...
  • Fogimplantáció, fogfehérítés,...Leírás: Fogorvosi rendelőnk az 5. kerülettől nem messze található, ahol széles körű fogászati ellátást biztosítunk belvárosi pácienseinknek, többek közt fogfehérítést, fogimplantációit, illetve szájsebészeti ellátást is biztosítani tudunk. Fogászatunk, szájsebész ...
  • Család fotózás 5. kerület, kismama...Leírás: Család fotózást az 5. kerületben is vállalok, valamint kismama fotózással is foglalkozom a Belvárosban. Szeretettel várom megkeresésed, ha profi család fotózásra vagy kismama fotózásra szeretnél bejelentkezni. A fotózások során a természetesség, az érzelm ...
  • Alkalmi csokor 5. kerület,...Leírás: Amennyiben ballagási csokor készítés miatt keres a Belvárosban profi virágkötőt, vagy bármilyen alkalmi csokorra van szüksége az 5. kerületben, szeretettel várjuk virágüzletünkben! Sok éves tapasztalattal készítünk el bármilyen egyedi csokrot vásárlóink s ...
  • Gyógyszertár Belváros, Szimpatika...Leírás: Gyógyszertárunk a Belvárosban található, Szimpatika gyógyszertárunkban szeretettel várjuk 5. kerületi vásárlóinkat is, patikánkban széles választékban kínálunk saját készítésű krémeket is a hagyományos gyógyszerek mellett. Patikánk a Szimpatika gyógyszert ...
  • Szájsebészet Belváros,...Leírás: Ha fájdalommentes fogászatot keres az V. kerület közelében, ahol szájsebészeti beavatkozásokkal is foglalkoznak, bátran válassza fogászatunkat, Önt is várjuk szájsebészetünkön, a Belvárosban! Fogászatunkon családias hangulattal és fájdalommentes fogászati ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataidat védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.